Sziasztok, kedves Hazugságelemzők!
Nincs mentségem, ezer éve nem hoztam új fejezetet. Sok minden történt velem az elmúlt hónapokban, új munkahely, egy befejezett és több elkezdett regény, de nem akarok magyarázkodni. Jöjjön az új fejezet, amiben tovább folytatódik Sophie és Cal kalandja, és kicsit megismerhetitek két mellékszereplő háttértörténetét is.
Jó szórakozást!
Sophie
nagyokat sóhajtva sétált hazáig. Mosolyognia kellett, ahogy felidézte a közös
ebédet Dr. Lightmannel és a férfi egész nap tanúsított csodálatos kedvességét
és előzékenységét. Nem tagadhatta maga előtt, mennyire jól mulatott a főnöke
társaságában, a tragikus eset dacára is. Remekül érezte magát, teljes
biztonságban. A dicséret pedig, amit kapott… Bármikor felidézte, pírt csalt az
arcára. Hatalmas megtiszteltetésnek érezte, hogy Dr. Lightman ilyen jókat mond
neki. Mást sem akart, mint megfelelni a férfinak.
Hazaérve
megfogadta a főnöke tanácsát: vett egy jó forró fürdőt, majd bevackolta magát
az ágyába. Garfield dorombolva bújt hozzá, Sophie pedig elaludt. Calnek igaza
volt, valóban nagyon fáradt volt, így másnap reggelig fel sem kelt, és eközben
csupán egyszer ébredt fel, amikor megevett egy szendvicset. Csodás álmokat
látott, mindnek Cal volt a főszereplője, és persze ő. A férfi néha táltos
paripán jött el érte, máskor csak ott feküdt mellette az ágyban, és mosolyogva
nézett rá, miközben az arcát cirógatta…
Tehát
a lány érthető okokból nemcsak kipihenten ébredt, hanem frusztráltan is. Úgy
érezte, mintha lázas volna, de tudta, hogy a forróság érzése csak az álmok
miatt van. Jól bereggelizett, majd sötétzöld szoknyát és szürke blúzt húzott,
haját pedig hagyta a hátára omlani.
Álmodozva,
pirulós hangulatban sietett a Lightman Csoport irodájához. Az épület mellett
megpillantotta Nadine-t és Dr. Jensent, amint hevesen egymással voltak
elfoglalva. Máskor bizonyára zavarba jött volna, de dévaj jókedve ezúttal nem
engedte, hogy máshová nézzen. Szélesen elvigyorodott – ezek szerint a
lelkifröccsének hatása még mindig tartott.
Gyorsan
besietett az épületbe, hogy ne zavarja meg a párt, de még odabent is
mosolygott. Az első emeleti lépcsőfordulóban találkozott össze Dr. Lightmannel,
aki meglehetősen izgatottnak tűnt.
-
Gyerünk, Sophie, igyekezzünk, majd a
kocsiban elmesélem! – húzta magával visszafelé a lányt.
Sophie
lélegzete elakadt, aztán elmosolyodott. Imádta, ha Cal hozzáér, és szerencsére
gyakran megtette ezt. Nem tudta, jelenthet-e ez valamit, de ő nagyon élvezte.
Habozás nélkül sietett a férfi után.
Az
előcsarnokban összefutottak Nadine-nal és Dr. Jensennel. A lány már nyitotta a
száját, hogy kérdezősködjön, de Cal leintette, mondván, majd megbeszélik
később, azzal már ki is viharzott. Sophie bocsánatkérően intett Nadine-nak,
aztán már pattant is be Dr. Lightman mellé. A férfi Danielle iskolája felé
hajtott, miközben elmesélte, hogy Loker talált egy felvételt a tanárnőről és a
lányról, amint láthatóan veszekednek valamin. Sophie diadalt érzett: tudta,
hogy az oktató tud valamit. Alig várta tehát, hogy odaérjenek.
Miután
Cal leparkolt, már siettek is az iskolába, ahol a tanárnő az igazgatói irodában
várta őket.
-
Nézze, Ms. Fife, láttuk a felvételeket.
Tudjuk, hogy összekapott valamin Danielle-el a halála előtt. Börtönbe is
kerülhet, ha akadályoztatja az igazságszolgáltatást! – csapott egyből a
közepébe Cal, és Sophie elismerően nézett rá.
Látszott,
hogy Ms. Fife elsápadt, majd arca zöldes árnyalatot vesz fel a riadalomtól.
Szája megvonaglott, majd nagyot nyelt. Tétovázott még egy kicsit, de Dr.
Lightman nem enyhült meg, ezért reszketegen belekezdett.
-
Tudják, kevés a tanári fizetés, és én…
segíteni is akartam a gyerekeknek… Csak ezért mentem bele ebbe! Segítettem
nekik a tesztekre felkészülni, de ha láttuk, hogy nem lesz jó a végeredmény, én
írtam meg helyettük! – zokogott fel a tanárnő.
Sophie
döbbenten pillantott Calre, aki aprót biccentett felé. Látszott rajta, hogy
elemében van, akár egy kopó, ami szagot fogott. Sophie-nak a döbbeneten túl is
konstatálnia kellett, hogy a férfi ilyenkor különösen vonzó.
-
Danielle is részt vett ebben? – kérdezte
Cal, mire a tanárnő ismét felzokogott, de felpillantva látta, hogy nincs
választása, így felelt.
-
Az édesanyja fogadott fel, hogy… Danielle
az utóbbi időben nem volt a legjobb tanuló, de Mrs. Stark a legjobb egyetemre
akarta bejuttatni. De Danielle nagyon dühös lett, mikor rájött, és
visszautasított. Azután kezdte el szedni a szert is.
Sophie
még mindig döbbenten hallgatta a tanárnő mentegetőzését. Nem tudta elhinni,
hogyan hallgathatott idáig. Bizonyára sejti azt is, hogy ki a gyilkos. Ha nem
ő… De ezt Sophie nem tartotta elképzelhetőnek.
-
Tudja, ki ölte meg Danielle-t? – nézett
komolyan Ms. Fife szemébe Cal.
A
nő elborzadva rázta meg a fejét. Nem ő tette, és nem is tud róla, ki az. Sophie
ezt világosan látta az arcán, ahogyan a jelek szerint Cal is. A férfi a jelek
szerint iszonyúan dühös volt, ami kissé megrémisztette Sophie-t amellett, hogy
meglehetősen felforrósította mindenét.
-
Ugye nem kerülök börtönbe? – kérdezte
remegő hangon a tanárnő.
Cal
azonban nem felelt, csak intett Sophie-nak, és kiviharzott az irodából. Sophie
nem tétovázott, azonnal utánament. Neki sem volt éppen szimpatikus Ms. Fife és
a hozzáállása, ugyanakkor némi bűntudat azért elborította, hisz a nő
karrierjének szinte bizonyosan vége. Ugyanakkor nem mert szólni Dr.
Lightmannek, csak sietve kopogott utána magas sarkain, alig tudott lépést
tartani ugyanis a férfivel.
-
Most mit csinálunk, Dr. Lightman? –
kérdezte a lány már a kocsiban ülve.
-
Legnagyobb bosszúságomra várnunk kell a
holnapi temetésig. Ott talán többet megtudunk. A tanárnőről pedig szólok az
igazgatónak.
Sophie
kissé sajnálta a nőt, de annyira nem, hogy ellent mondjon Dr. Lightmannek.
Különben is úgy érezte, hogy a férfinek teljességgel igaza van. Úgyhogy
bólintott, majd kissé aggodalmasan tanulmányozta lopva a főnöke arcát. Egyszer
csak Cal felé pillantott, és elmosolyodott a lány aggódó tekintetétől.
-
Ne aggódjon, Sophie, nincs semmi baj. Csak
rosszul tűröm az olyan embereket, mint Ms. Fife. De nyugalom, önre nem
haragszom – mosolygott a férfi, és megpaskolta a lány kezét, ami az ölében
nyugodott.
Sophie
fülig vörösödött, és önkéntelenül fülig szaladt a szája. Örömmel látta, hogy
attól a perctől Cal ismét vidám, és végigcsevegték az utat a Lightman Csoport
épületéig. Sophie tökéletesen boldognak érezte magát, amint együtt sétáltak be
az előcsarnokba.
-
Most ebédeljen meg és pletykáljon egyet a
barátnőjével, Sophie. Úgy láttam, van mit mesélniük egymásnak – kacsintott Cal.
-
Nem kell segítenem semmiben?
-
Nem, majd az ebéd után várom. Megbeszéljük
még egyszer, amit tudunk. Jó étvágyat – mosolygott, és már el is slattyogott
zsebre vágott kézzel.
Sophie
egyedül maradva szabadjára engedte ábrándos mosolyát és sóhajait, amik eddig
fojtogatták. A felhők felett lebegve indult az ebédlőbe, ahol meg is
pillantotta barátnőjét és Dr. Jensent. A többi asztal körül nem ült senki,
ezért a páros elmélyülten csókolta egymást, Nadine pedig Matthew hajával
játszott közben. Sophie elvigyorodott, és ismét elbíbelődött az étel
kiválasztásával. Mire végzett és elindult barátnője felé, a pár már szétvált,
és Matthew indulni készült.
-
Jó napot, Sophie – mosolygott a férfi.
A
lány visszaköszönt, és boldogan látta, hogy Matthew-t mintha kicserélték volna.
Látszott, hogy boldog volt, csakúgy, mint Nadine.
-
Nem muszáj mennie miattam – mentegetőzött
a lány, de Dr. Jensen leintette.
-
Hagyom kicsit pletykálni a hölgyeket –
vigyorodott el. – Apropó, Sophie, ma vacsorát tartok kedves kollégáimnak. Várom
hét órakor, Nadine majd megadja a címem – mosolygott a férfi a kedvesére, futó
csókot lopott tőle, majd hosszú léptekkel kifelé indult.
Nadine
a boldogságban úszva nézett utána, majd sugárzó mosollyal fordult Sophie felé.
A lány izgatottan vigyorogva figyelte.
-
Látom, minden a legnagyobb rendben –
mondta, mire Nadine felnevetett, barátnője pedig csatlakozott.
-
Most pedig mesélj el mindent! Hallani
akarom, hogy találkoztatok, és mindent!
Nadine
hatalmasat sóhajtott, és látszott rajta, hogyan rakosgatja össze az emlékek
darabkáit. Végül beszélni kezdett, Sophie pedig árgus szemekkel figyelte őt
közben.
-
Fél éve találkoztam vele először, amikor
szakosodnom kellett az orvosin. Elég sokan kezdtük az egyetemet, de a
pszichiátriát csak öten választottuk. Már a kezdetekkor kaptunk magunk mellé
egy mentort, akinek el kellett járni a rendeléseire hospitálni, beszélgetni
vele, meg hasonlók. Nekem Matthew jutott, amiért a csoporttársaim állati
irigyek voltak. – Nadine felnevetett az emlék hatására, aztán nagyot sóhajtva
folytatta. – Ő a legjobb, ezt mindenki tudta már akkor, egy élő legenda, szóval
a többiek majd’ meghaltak, hogy cserélhessenek velem. Én viszont féltem egy
kicsit. Egy ekkora névvel dolgozni… Ijesztőnek tűnt, féltem, hogy
bebizonyosodik, alkalmatlan vagyok erre az egészre. Sosem felejtem el az első
találkozásunkat. Elmentem a házába, háromszintes, az elsőn van a rendelő.
Kinyitotta az ajtót, és végigmért, akár egy érdekes tárgyat. Teljesen szenvtelen
volt, semmit nem láttam az arcán, maximum kíváncsiságot. Nekem persze máris
nagyon bejött, hiszen láttad. Odáig voltam az éles arccsontjáért, a szeméért,
ami egyszer zöldes, másszor inkább barna, és a hajáért, jó ég. Egyszóval
megtettem volna szívesen, de tisztelettudó voltam és jó kisdiák. Viszont sokáig
nem tudtam eldönteni, mit gondol rólam. Legalább egy hónapig csak figyelt azzal
a szenvtelen, majdnem közömbös arccal, keresztkérdéseket tett fel, de nem úgy,
mint egy gonosz vizsgáztató, hanem érdeklődéssel. Talán tetszettek neki a
válaszaim, mert több mint egy hónap után elhívott vacsorázni. Városszerte híres
vacsorapartikat rendez, hallottam róla, milyen jól főz, úgyhogy nagyon
izgultam, gondolhatod. Kettesben voltunk, és először beszélgetett velem másról
is, mint a szakmáról. Ekkor derült ki, hogy fuvolázom, és elég sokat tudok a
zenéről, úgyhogy megígértette velem, hogy másnap elhozom a hangszert, és
vacsora után együtt játszunk majd. Így is lett, én másnap Vivaldit fuvoláztam,
ő pedig kísért a csembalóján. Miközben játszottunk, láttam, hogy könnyes a
szeme. Azt hiszem, akkor lettem szerelmes belé – sóhajtott Nadine ábrándosan.
Sophie
csillogó szemmel adott hangot egy „ah” formájában áhítatának. Ilyen romantikus
történetet még nem hallott, pedig közel sem volt még vége, sőt, a folytatásban
ő maga is szerepet játszott. És persze arra is felfigyelt, hogy Nadine most
először mondta ki a nyilvánvaló tényt, amit odáig maga előtt is titkolni
igyekezett. Ezen el kellett mosolyodnia.
-
Ez annyira édes, hogy egy Disney mesében
lenne a helye! – mondta Sophie, mire barátnője felnevetett. – Folytasd már! –
unszolta aztán.
-
Ő szólt róla, hogy Cal pszichiáter
partnert keres a munkához. Matthew azt mondta, hogy jöjjek vele, ez remek
tapasztalat lenne, és színesítené a szakmai palettámat. Én pedig naná, hogy
jöttem, egyrészt másfél évet a mentorom mellett kell tölteni, másrészt pedig
hallottam már a híres Dr. Lightmanről, úgyhogy nagyon is tudtam, hogy itt a
helyem.
Sophie
megértően bólogatott. Ismerte az érzést, ő is úgy érezte, hogy a Lightman
Csoportnál kell dolgoznia. Efféle sorsszerű érzést még nem tapasztalt, de
ezúttal lehengerlő volt. Elmerengett kissé, aztán magához tért, és vigyorogva
nézett Nadine-ra, de a lány is elmerülhetett a gondolataiban, mert nem
folytatta.
-
Na és hogy jöttetek össze? – pattogott a
széken izgatottan Sophie, megtörve a csendet.
-
Hónapokon át kettesben töltöttünk jóformán
minden napot, mégsem történt semmi, nem tudom, miért. Én éreztem a szikrát
köztünk, de azt gondoltam, hogy csak beképzelem. Aztán kiderült, hogy mégsem.
Három hónapja dolgozunk itt, két hónapja vagyunk együtt – formált idézőjelet a
levegőben Nadine az utolsó két szónál.
-
Biztosan ki akart hozni a megszokott
környezetéből téged. Kevésbé helytelen itt. Mármint, nem helytelen, csak tudod,
hogy a mentorod, meg minden – mondta Sophie kissé mentegetőzve, de Nadine-on
nem látszott harag, csupán az egyetértés.
-
Igen, ezt gondolom én is. De az a lényeg,
hogy amíg tanulok, hivatalosan nem lehetünk együtt, hiába egyetem, hiába vagyok
felnőtt már rég. Megvádolhatnak, hogy helyettem írja a szakdolgozatom, vagy,
hogy elfogult, amikor megírja rólam az értékelést. Júniusban lesznek az utolsó
vizsgáim… Persze lehet, hogy neki ez csak egy kis játék, ha már velem kell
dolgoznia, legyen egy kis plusz jó benne, és semmi mást nem akar – mondta
Nadine nem kevéssé lelombozódva.
Látszott,
hogy rengeteget gondolkodott már ezen, és rettentően elszomorítja a helyzet és
a bizonytalanság. Sophie azonban biztos volt benne, hogy ez Matthew számára sem
csupán játék. A lány komolyan nézett barátnője szemébe.
-
Szerintem most már te is kezded sejteni,
hogy Matthew szeret téged. Eddig talán bizonytalan volt, mert nem akarta
kettőtöket semmiféle bajba sodorni, de megtört a jég. Veled akar lenni, és
nemcsak itt, hanem az otthonában is. Meg mindig. Most már hidd el – mondta
mosolyogva Sophie.
Nadine
felsóhajtott, aztán lassan mosolyodott el, a remény beragyogta az arcát.
Látszott, hogy nem mer még teljességgel hinni ebben az egészben, de alig bír
magával a boldogságtól.
-
Komolyan gondolod? Csak mert egyre inkább
erre utal minden, de nem merem elhinni… Giccsesen hangzik, de úgy érzem, hogy ő
életem szerelme, de mi van, ha fordítva ez nem igaz?
-
Dehogynem igaz! De ha bizonytalan vagy,
akkor majd jól megfigyellek titeket és főleg őt, ha legközelebb együtt leszünk,
jó? – ajánlotta fel nevetve Sophie, Nadine pedig felderült.
-
Azt megköszönöm. Ma este már alkalmad is
lesz rá. Meg másra. Matthew isteni vacsorát tervez, és én leszek a kiskuktája –
dicsekedett vigyorogva a lány, Sophie pedig felkuncogott.
-
Lesz ott minden, csak főzés nem. Szívesen
megyek, köszönöm a meghívást. A többiek közül ráér mindenki? – érdeklődött
közömbösen.
-
Persze. Cal is – vigyorgott cinkosan
Nadine.
Sophie
fülig pirult és lesütötte a szemét, Nadine pedig felnevetett.
-
Hogy álltok, mi újság?
-
Hát… Nem tudom… Sehogy… A múltkor a
buliban felbukkant az exem, aki egy erőszakos barom, Dr. Lightman pedig
megvédett. Kiütötte Joe-t. – A lány önkéntelenül elmosolyodott. – Aztán
megvigasztalt és megígérte, hogy bármikor megvéd. És hazakísért – sóhajtott
végül ábrándosan.
Nadine
meghökkenve nézett rá.
-
És ez neked semmi? Sophie, sajnálom, hogy
tőlem kell megtudnod, de szerintem nagyon is van esélyed. Majd a vacsin lesz
lehetőségetek rá, hogy kicsit közelebb kerüljetek egymáshoz. Ez olyan izgalmas!
– pattogott a széken a lány, Sophie pedig hálásan felnevetett.
-
Bár igazad lenne! – sóhajtott.
-
Igazam van!
Sophie
ezzel már nem vitatkozhatott. Mindenféléről – főleg Matthew-ról és Calről –
csevegtek, miközben elköltötték ebédjüket. De szó esett többek között a hobbijukról
is: Sophie sokat mesélt a rajzolásról, Nadine pedig a fotózásról, illetve
kitárgyalták kedvenc könyveiket is, hiszen olvasni mindketten imádtak. A lány
átvette Nadine optimizmusát, és az étkezés végére már kezdte elhinni, hogy
talán valóban van rá esély, hogy Dr. Lightman és ő együtt lehetnek.
Tűkön
ülve várta az estét, és őszintén remélte, hogy Cal és ő valóban közelebb
kerülhetnek egy kicsit egymáshoz. Még közelebb – hiszen a közös munkanapok
nagyon jó hangulatban és teljes összhangban teltek, de a munka mégsem ugyanaz,
mint egy kötetlen vacsora. Vidáman ballagott fel az emeletre Nadine-nal az
oldalán, majd mosolyogva búcsúztak el egymástól a közeli viszontlátásig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése